A hűvös menedék

Tegnap este, miközben a harmadik hideg zuhanyt vettem a forróságban, rákerestem a legjobb mobil klíma kifejezésre a neten. Az a fajta meleg volt a tetőtérben, amikor már a plafonról is csöpög a víz, és a macskám úgy hevert a csempén, mintha ki lenne terítve száradni.

Éjfélig görnyedtem a laptop előtt, mert basszus, nem gondoltam volna, hogy egy légkondi kiválasztása bonyolultabb lesz, mint az érettségi. A feleségem már rég aludt (vagy legalábbis próbált), én meg csak olvastam és olvastam, mint egy megszállott. Szerencsére találtam egy oldalt, ahol nem csak marketingdumát nyomtak, hanem normális emberek írták le a tapasztalataikat.

Volt ott egy tag, valami mérnökféle, aki úgy magyarázta el a műszaki részleteket, hogy még én is értettem. „Tesók, ez olyan, mint autót venni – a prospektusban minden szép, de aztán jön a valóság” – írta, és ezen akkorát röhögtem, hogy még a macska is felriadt. Aztán rábukkantam egy videóra, ahol egy szerelő tesztelte a különböző típusokat. Na, ez volt az igazi – nem az a nyakkendős fajta volt, hanem olyan igazi szakember, aki még azt is megmutatta, hogyan lehet megspórolni egy kisebb vagyont az üzemeltetésen.

A pénzkérdés persze kiverte nálam a biztosítékot. A haverok már azzal cukkoltak, hogy egyszerűbb volt az esküvőmet megszervezni, mint ezt a klímavásárlást. De mondom nekik: „Srácok, ez nem egy sima venti, amit kidobsz, ha nem jó!” Három napig csináltam táblázatokat az energiafogyasztásról meg a zajszintről, mintha valami NASA mérnök lennék. A feleségem szerint kezdek bekattanni, de legalább volt mivel elfoglalnom magam a trópusi éjszakákon.

Amikor megjött a futár, olyan izgatott voltam, mint egy kölyök karácsonykor. A szomszéd Józsi bácsi át is jött megnézni, mi ez a nagy felhajtás. A beszerelés… na, az egy külön sztori. Azt hittem, simán megy majd, mint a LEGO összerakása. De nem. Két óra után már úgy néztem ki, mint aki most mászott ki egy bányából, és még mindig nem tudtam, melyik cső hova megy. Szerencsére a sógorom, aki villanyszerelő, megszánt és átjött segíteni. „Te úgy nézel erre a gépre, mint borjú az új kapura” – mondta röhögve.

Most viszont, hogy működik… te, ez maga a mennyország! Végre tudok aludni éjszaka, és nem úgy ébredek, mintha egy szaunában töltöttem volna az éjszakát. A macska meg… na, ő a legnagyobb nyertes. Egész nap ott fekszik a hideg levegő útjában, mint egy kis jegesmedve a sarkkörön. Múltkor még dorombolt is, amit eddig csak a konzerves tonhal tudott kiváltani belőle.

És tudod mi a legszebb? A lakás lett a környék új közösségi központja. A szomszédok, akik eddig csak sajnálkozva néztek rám a tetőtéri lakás miatt, most sorban jönnek fel „csak egy kávéra”. Múltkor Marika néni azt mondta: „Fiam, ez olyan, mint régen a mozi volt nyáron!” Most már értem, miért voltak olyan népszerűek a klimatizált mozik a kommunizmusban.

Persze, a rezsi picit magasabb lett, de őszintén? Megéri minden fillért. Már nem kell minden éjjel hideg vizes törölközővel takaróznom, és végre normálisan tudok home office-ozni is. A főnököm szerint sokkal jobban nézek ki a videóhívásokon, mióta nem folyik rólam a víz. Na és a legjobb? Most én lettem a család kedvenc gyereke – ha hétvégén jönnek látogatóba, senki nem akarja, hogy menjünk kirándulni vagy strandra. Inkább maradunk a hűvös lakásban, és én vagyok a király. Mondjuk a sörfogyasztásom megnőtt, mert valahogy mindenkinek akkor jut eszébe átugrani, amikor a legnagyobb a hőség odakint…

Ez is érdekes lehet...